A dán királyfi blogja

A XX. sz. első felének ponyvairodalmára, mint úgy általában a ponyvákra az a jellemző, hogy a világuk  maximálisan lekerekített, gömb. Nincsenek benne kiszögellések, minden mindennel megadott előírás szerint  működik, a regények belső háborgása kiszámítható algoritmus szerint működik. Sematizálódik, és  végtelenül egyszerű lesz.

Rejtő Jenő ebbe a közegbe trójai falóként hatol be, hogy belülről robbantsa szét a műfaj határait. Most  nem is annyira fontos, miként teszi ezt. Annyit azonban mindenképp meg kell jegyezni, hogy a ehhez a  manőverhez a rejtői technika mindenképp vállalja a ponyva jellemzőit. Így a sematikusságot is. Az élet  összefüggései lekorlátozódnak a regény idejére, minden életben létező dolog a regényben szerepet kap, a  múlt dolgai viszont csak annyira fontosak, annyira vannak érvényben, amennyire a történet, a sztori  megengedi. Minden mindennel összefügg, és ez a megtervezettségről tanúskodik.

Azonban nagyon sokszor (talán abból adódóan, hogy egy-egy rejtői regényt folytatásos formában közöltek)  mintha véletlenszerűen kapcsolódnának egymáshoz a fejezetek. Kikövetkeztethető logikával, szükségszerűen  kéne, hogy egy regény történései egymáshoz illeszkedjenek, ehelyett nagyon sokszor csak arra apellál a  regény, hogy az olvasó figyelmét fenntartsa, szórakoztassa, elbűvölje annyira a pillanatnyi élvezetben,  hogy a befogadó ne kérje rajta számon a következetességet, vagy legalábbis, hogy elnézze a  kisebb-nagyobb bakikat és az áttételek logikai döcijeit kiegyenesítse és kompenzálja a érzékek  bizgatásával.

Hogy ennyi szállal fűzi a szövetet Rejtő, és mégis ésszerű kapcsolatrendszer állítható fel ezek között,  az bizony az ő érdeme. De mi köze ehhez a fiúnak, aki túlélte? Mi köze ehhez Harry Potternek? Lényegében  annyi, hogy a Harry Potter könyvek világsikere valószínűleg (nagyon sok dolog mellett) ezen az  esztétikai alapzaton nyugszik. A Gyűrűk Ura is fel tud mutatni ilyen tulajdonságokat, csak éppen sokkal  csendesebb, lassabb, zömökebb, vaskosabb, A szilmarilokra és a Babóra támaszkodnánk ha az ilyen  szükségszerű/kontingens, véletlenszerű kettősségéből kisajtolt esztétikai élménynek a szálait bogoznánk  vissza. Ezeket meg nem fogják elolvasni sokan, míg a HP-nál minden "adva van".

A Harry Potter könyvek alapvető jelentősége abban áll, hogy minden olyan dolog, amit már elmondtak róla  pozitívumként, erre épül, erre a rettenetes módon kézbentartott, kicsit erőltetett, mégis  szükségszerűnek tűnő architektúrára. Igazából ezt nem tudja semennyire visszaadni a film, nem baj, nem  is ez a feladata, mert a könyv meg olyanokat nem tud, amit a film igen. Mégis, a hatodik rész után  nagyot kell kozmetikázni mert azt véleményem szerint eléggé elszúrták, ezért is jó, ha két részben jön a  hetes.