Sokan, többek között a Nemzeti Sport publicistái, újságírói, különféle szakkommentátorok kezdtek el úgymond sopánkodni azon, hogy merre halad a futball. A "laikusok" (bár tudjuk, hogy ebben az országban mindenki ért a focihoz, így én is) szintén nemtetszésüket fejezték ki a világbajnoki döntő után, hogy "hát ez egy rossz döntő volt, nem volt nézőbarát" satöbbi satöbbi. Robotként jellemzik a játékot; egy olyan gépezetként amelyben a résztvevő futaballisták egy nagy mechanizmus tökéletes alkatrészei, és egy-két morzsaként lehulló gólra már csak akkor lehet számítani, ha ebbe a gépezetbe porszem kerül.
Valóban, az én megfigyeléseim szerint is manapság, főleg a nagy tétű meccseken egyfajta tökéletes fegyelemmel, kikezdhetetlen acélsággal rúgják a labdát a játékosok; több szó esik a stratégiáról, a felállásról, többet beszélünk a meccsek után a taktikai húzásokról mint egy-egy nagy megmozdulásról. A nagy játékosok nem is brillíroztak a vébén, az egyéni mozzanatokat, a hevült meccseket bedarálta a tökéletes kilencven perc, amiben nem szabad kihagynia a sportolónak. Ironikus ilyen értelemben, hogy Spanyolország és Hollandia csak úgy tudta eldönteni a vébé cím sorsát, hogy az egyik csapat 10 főre fogyatkozott.
Páran azt állítják, hogy mélypotra jutott a futball. A kritikusok ugyanakkor nem veszik figyelembe, hogy kis minta alapján nem lehet beszélni tendenciákról, és így egy lehetséges jövkép felvázolása teljességgel lehetetlen. Azt már nem is említem, hogy az, hogy mi is igazából a futball, ne mondja meg senki. Ugyanaz a pálya, a labda még mindig gömbölyű, és a játékosok ma is földi anyától születnek. Vicces, hogy egyesek odáig jutottak, hogy a brazíliai vébétől remélnek megváltást. Talán majd a dél-amerikai kegyhely lesz az, amely ezt az elátkozott állapotot megszünteti. Mert Brazília amúgy is a futball igazi hazája (amúgy elmondaná valaki, hogy miért is?)
Nem tudom, mi a baj Spanyolországgal, a válogatott teljesítményével, és azzal a mutatott játékkal, amellyel megnyerte a világbajnokságot. Rossz volt a döntő? Először is, egyáltalán nem volt rossz, az teljesen más tészta, hogy nem született gól 2 óráig. Ha valaki gólokat akar nézni, nézzen kézilabdát. Ezen felül ott van a bronzérmérkőzés, ott aztán potyognak a gólok. Ez itt a döntő, 4 évente osztják ki azt a kupát amiért itt a játékosok küzdenek. Ők erre teszik fel az életüket, és épp nem a közönség az, amely releváns tényező ebben a kérdésben. Kíváncsi vagyok ki mikor fog rájönni, hogy valami pontosan azért jó, mert "döntő", s nem azért mert a döntőben ilyen és ilyen focit játszanak.
Sokan ferde szemmel néznek továbbá Spanyolországra, hiszen hogy is van az, hogy 7 meccsen rúgott 8 góllal nyerte meg a tornát. A bökkenő ebben a felvetésben/meglátásban/kritikában az, hogy ez nagyon könnyen sokkal több is lehetne (lásd: kihagyott tizenegyes, ziccerek, kapufa), és akkor nem is beszélnénk erről a mutatóról. 7 meccs kevés ahhoz, hogy egy csapat valós gólátlaga kijöjjön, magyarul ez a szám tökéletesen használhatatlan arra, hogy bármit is elmondjunk ezzel a spanyol válogatottról - tipikusan fölösleges szájtépés ilyenekkel dobálózni. A kritikusok továbbá elfelejtik, hogy egy világbajnokságot végig kell játszani, a kupáért minden meccset meg kell nyerni. És ez korántsem olyan egyszerű, mint ahogy ezt most leírtam. Az aranyat nem többen kapják, olyanok akik "jól muzsikáltak" vagy "jól szerepeltek", hanem egy csapat, és ez minden meccsét megnyerte. Ez nem a sokat hangoztatott "feláldozza a szép focit az eredményesség oltárán" eset, hiszen nincs is oltár e mellett a 18 karátos serleg mellett.
A világbajnokság szép volt, jó volt, és a legjobb csapat nyerte. A spanyolok minden játékosa egyenként is zseniális, de közelebbről megnézve látjuk, hogy csapatként állnak össze, olyan együttesként, amely ezúttal a többiek fölé kerekedett.